Halál a Dél-Pesti Kórházban

Arold Péter

A Blikk úgy tudja, hogy  a beteget egy vizsgálatra vitték éppen június utolsó napján, mielőtt azonban a vizsgálószobába értek volna, történt valami. A férfi zavart lett, és esze ágában sem volt együttműködni a kórház dolgozóival.

A kórház dolgozói megpróbálták megakadályozni, de sajnos nem sikerült. A beteg a korlát felé rohant és levetette magát. A Blikk kérdésére a kórház a következő választ adta.

,,2019. június 30-án egy férfi beteget intézetünkben vizsgálatra vittek. A beteg a lépcsőházban a korláton átugrott, a mélybe zuhant és életét vesztette. A beteg halálát a kórház dolgozói megállapították és az esettel kapcsolatban a rendőrséget értesítették. Az ügy miatt vizsgálat indult”

A rendőrség szintén megerősítette a szörnyű hírt.

„Idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel, a rendőrség közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja az eset körülményeit”

– írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya.
Sajnos a kórházban nem ez volt az első eset. 2014-ban a negyedik emeletről leugorva vetet véget életének egy férfi, míg 3 évvel ez előtt 2016-ban az egyik mellékhelyiségben bukkantak rá egy nőre, aki már több napja halott volt.

Ha segítség kell
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja az erre a célra létrehozott ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .