Home / Hírek / Már nem gondolkodnak a szociális temetésben

Már nem gondolkodnak a szociális temetésben

2013-ban döntött a kormány a szociális temetés lehetőségének törvénybe iktatásáról.

Bár már akkor is szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy van létjogosultsága, ettől függetlenül a kormány két évente meghosszabbította a bevezetésének az időpontját.

Egy salátatörvényben elrejtett paragrafussal a kormány letett a szociális temetés intézményének bevezetéséről – a bevezetés 2013 óta húzódik, a legfrissebb határidő 2025 lett volna.

A törvény akkor arról szólt, hogy a szegényebb rétegek számára a temetés anyagi nehézségeit úgy kerülnék meg, hogy maga a temettető lehetőséget kapott volna a temetkezési szolgáltatások bizonyos részeinek az elvégzésére, mint pl. a sírásás, betemetés.

Nem mondom, hogy ördögtől való, hiszen visszanézve az időben nem volt példa nélküli ez a megoldás, de mára a temetés nem csak erről szól. Egy sírhely kiásása sem egyszerű és biztonságos feladat, annak megvannak a biztonsági szempontjai is.

Talán könnyített az anyagi terheken, hogy lehetőség van a hamvak hazavitelére, de annak későbbi nyomon követése nem egyszerű feladat, azt dokumentálni kell, nem is beszélve a kegyeleti jogok gyakorlásáról, amit a hozzátartozóknak biztosítani kell.

Ettől függetlenül a szociális temetésre vonatkozó törvény nem jött be. Persze továbbra is van lehetőség rá, mint eddig is volt, abban az esetben, ha nincs eltemettető hozzátartozó, vagy egyszerűen nem található. Ebben az esetben az önkormányzat gondoskodik az elhunyt eltemetéséről, még pedig hamvasztással.

kegyelettel.hu


Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Kultur

CLAUSÁGOK – Liptai Claudia önálló estje

2025. SZEPTEMBER 24. SZERDA 19 ÓRA, Csepeli Munkásotthon színháztereme. Egy este, ahol minden Claudia. Őszinte, személyes és elképesztően szórakoztató – Liptai Claudia ezúttal nem szerepet játszik, hanem saját történeteit hozza el a színpadra. Humorral, öniróniával, énekkel és meglepetésekkel. Mitől különleges ez az est? Mert Claudia maga írta, maga meséli, és minden percében ő maga. Életéről,