Home / Rendőrségi hírek / Elfogató parancs van ellene érvényben

Elfogató parancs van ellene érvényben

33 bűncselekmény és 70 milliós kár.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya folytatott nyomozást három férfi ellen, akik a rendelkezésre álló adatok szerint 2018 szeptemberétől 2019 májusáig jelentős kárt okozva csaptak be több érmegyűjtőt. Az elkövetők egy állítólagos külföldi befektető nevében jártak el, aki éremkollekciókat akar vásárolni, és hajlandó a piaci ár többszörösét fizetni. A több tízmilliós haszon reményében a kiszemelt sértetteknek először egy „reklámszerződést” kellett kötniük, és befizetni a kollekció végső vételárának a 10 %-át. A hitelesség érdekében nemcsak telefonon tartották a kapcsolatot áldozataikkal, hanem egyikük ügyvédi irodájában személyes találkozókat is szerveztek. A becsapott emberek végül nemhogy haszonhoz nem jutottak, a befizetett pénzüket sem kapták vissza.

A budapesti rendőrök két gyanúsítottat üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntett, valamint többrendbeli csalás kísérlet és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki, egyikükkel szemben ügyvédi visszaélés bűntett is felmerült. A két férfi szabadlábon védekezik. A harmadik feltételezett elkövető a rendelkezésre álló adatok alapján külföldön tartózkodik, ezért ellene a bíróság európai elfogatóparancsot adott ki.  

A BRFK Bűnügyi Főosztály vizsgálói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, a keletkezett iratokat megküldték az ügyészségnek.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Kultur

CLAUSÁGOK – Liptai Claudia önálló estje

2025. SZEPTEMBER 24. SZERDA 19 ÓRA, Csepeli Munkásotthon színháztereme. Egy este, ahol minden Claudia. Őszinte, személyes és elképesztően szórakoztató – Liptai Claudia ezúttal nem szerepet játszik, hanem saját történeteit hozza el a színpadra. Humorral, öniróniával, énekkel és meglepetésekkel. Mitől különleges ez az est? Mert Claudia maga írta, maga meséli, és minden percében ő maga. Életéről,