Home / Közélet / Mi ez a hiszti?

Mi ez a hiszti?

Arold Péter

A csepeli önkormányzat a Demokratikus Koalíció (DK) hétvégi, csepeli család napnak nevezett programjával kapcsolatban az alábbi közleményt adja ki.

Politikai pártok számos alkalommal tartottak és tarthatnak a jövőben is politikai rendezvényeket feltéve, ha betartják a jogszabályokat. A gyülekezési jog alapján mindenkinek joga van a demokrácia eszközeit használni, a szabályok mentén.
A DK azonban nem kívánta betartani ezeket, így végül a Daru-dombon tartották meg azt a családi napnak nevezett politikai eseményt, ahol Gyurcsány Ferenc és a DK-s politikusok gyakorlatilag a családokat felhasználva kampányoltak a csepeli gyereknek. Ráadásul a helyszínről a csepeli önkormányzat semmilyen előzetes tájékoztatást nem kapott.
A csepeli önkormányzat szervezésében rengeteg igazi családi program található a kerületben, ahová – a DK „családi” hétvégéjével szemben – pártállástól függetlenül és politikai kortesbeszédek nélkül mindenkit várnak szeretettel a jövőben is.
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata

Kedves Önkormányzat. Neked nem az a problémád. hogy hol tartották, hanem az, hogy nem az Önkormányzat tartotta.

Bővebb ismeretanyag a kedves olvasóknak itt a DK honlapjáról Csepelről és az ott uralkodó helyzetről

Borbély Lénárd szerint csak a fideszeseket illeti meg a csepeli Kis-Duna-part, ezért politikai alapon tiltotta be a DK csepeli családi napját – Akkor mostantól az adókat is csak a fideszesek fizetik, ugye?

A Demokratikus Koalíció közössége pár nap leforgása alatt az ország mintegy 70 pontján tart szeptemberiálisokat, hogy a DK-sok mindenütt helyben, a saját lakóhelyük közelében találkozhassanak egymással. Ezek közé tartozik a mai csepeli szeptemberiális, a DK családi napja is, amit most Borbély Lénárd, Csepel fideszes polgármestere próbál betiltani.

 Borbély Lénard nem is kertelt tovább, a Facebook-oldalán nyíltan beismerte, hogy politikai alapon akarja betiltani és ellehetetleníteni a DK családi napját, a csepeli szeptemberiálist. 

Borbély Lénárd szerint a csepeli DK-sokat nem illeti meg a Kis-Duna-part, mert ha valaki nem fideszes, akkor az csepeli sem lehet. Azt a polgármester egyelőre még nem merte kimondani, hogy aki nem fideszes, az nem is ember, de ismerjük az ilyen diktatúrákat, a végkövetkeztetés mindig ez.

A Demokratikus Koalíció szerint ez világos bizonyítéka annak, hogy Borbély Lénárd nem a csepeliek polgármestere, hanem a Fidesz helytartója Csepelen. A DK szerint ha a DK-sokat nem illeti meg a Kis-Duna-part vagy bármi más, ami a fideszes csepelieket igen, akkor mostantól ne merészeljen egyetlen nem fideszes csepelitől sem bármilyen adót szedni. Ne egyen nem fideszes pék által sütött kenyeret, ne járjon nem fideszes munkások által épített úton, ne használja a Kis-Duna-partot, amit a csepeliek akkor építettek ki, amikor még nem is volt Fidesz, és legfőképpen: ne nevezze magát csepeli polgármesternek, mert saját bevallása szerint sem a csepeliek polgármestere!


Barkóczi Balázs

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Kultur

CLAUSÁGOK – Liptai Claudia önálló estje

2025. SZEPTEMBER 24. SZERDA 19 ÓRA, Csepeli Munkásotthon színháztereme. Egy este, ahol minden Claudia. Őszinte, személyes és elképesztően szórakoztató – Liptai Claudia ezúttal nem szerepet játszik, hanem saját történeteit hozza el a színpadra. Humorral, öniróniával, énekkel és meglepetésekkel. Mitől különleges ez az est? Mert Claudia maga írta, maga meséli, és minden percében ő maga. Életéről,