Bár tavaly a járvány miatt elmaradt, idén a hagyományoknak megfelelően megrendezték a kerületi mezei futóverseny diákolimpiáját március 11-én a Kis-Duna partján, a királymajori rész zöld területén. Tíz általános iskola mintegy ötszáz diákja hat korosztályban teljesítette a kitűzött távokat.

A futóversenyt az önkormányzat támogatta, a díjakat Morovik Attila alpolgármester adta át. Az esemény fő szervezője Hajdú Imre, a Kazinczy Ferenc Általános Iskola testnevelő tanára, a kerületi testnevelési munkaközösség vezetője volt.

Korábban hosszú éveken át Jenei János irányította a kerületi testnevelési munkaközösséget, de az elismert szakember nyugdíjba vonult. Hajdú Imre az elmúlt négy esztendőben szintén a testnevelési munkaközösség vezetőjeként tevékenykedett, most pedig egy személyben látja el a feladatát. Érdeklődésünkre elmondta, hogy a csepeli mezei futás nagy hagyománnyal bír, és a legjobbak rendre jól szerepelnek a budapesti és országos döntőkben. „ Jól előkészített pálya várta a futókat, amelyért köszönet illeti a Jedlik Ányos Gimnázium tanulóit és az őket vezető Szeberényi Tamás testnevelő tanárt. Összesen tizenkét futamot rendeztünk, és négy futamonként eredményt hirdettünk. A tizenkét csapatversenyből hat győzelmet a Kazinczy, hármat a Szárcsa, kettőt az Eötvös és egyet a Mátyás általános iskola ért el. Az egyéni versenyek győztesei közül öt a Szárcsa, négy az Eötvös, egy-egy pedig a Kölcsey, Katona és Kazinczy iskola tanulója lett” – mondta Hajdú Imre.

Eredmények:

1-2. osztályos lányok egyéni: 1.Bornyi Míra Szárcsa 2.Peszleg Bianka Kölcsey 3.Paksai Vivien Szárcsa. 1-2. osztályos lányok csapat: 1.Kazinczy 2.Szárcsa 3.Kölcsey.

1-2. osztályos fiúk egyéni: 1.Babos Csanád Eötvös 2.Marton Levente Szárcsa 3.Skrek Dénes Kazinczy. 1-2. osztályos fiúk csapat: 1.Kazinczy 2.Széchenyi 3.Eötvös.

3. osztályos lányok egyéni: 1.Sinka Emma Szárcsa 2.Albrecht Sára Kölcsey 3.Stancu Alexandra Széchenyi. 3. osztályos lányok csapat: 1.Kazinczy 2.Szárcsa 3.Kölcsey.

3. osztályos fiúk egyéni: 1.Szvetkov Erik Katona 2.Sallai-Rudnai Tamás Széchenyi 3.Bagó Ádám Kazinczy. 3. osztályos fiúk csapat: 1.Mátyás 2.Katona 3.Kölcsey.

4. osztályos lányok egyéni: 1.Kuczman Tamara Eötvös 2.Badonszki Nóra Szárcsa 3.Fábián Liliána Eötvös. 4. osztályos lányok csapat: 1.Eötvös       2.Szárcsa 3.Kazinczy.

4. osztályos fiúk egyéni: 1.Czakó Gergő Szárcsa 2.Kozma Nimród Arany J. 3.Lukács-Aba Norbert Arany J. 4. osztályos fiúk csapat: 1.Eötvös 2.Arany J. 3.Kazinczy.

5. osztályos lányok egyéni: 1.Pálvölgyi Vanda Kazinczy 2.Pálvölgyi Virág Kazinczy 3.Rudics Luca Herman. 5. osztályos lányok csapat: 1.Kazinczy 2.Széchenyi 3.Szárcsa.

5. osztályos fiúk egyéni: 1.Gaitz Benett Eötvös 2.Udut Márk Szárcsa 3.Rigó Norman Kazinczy. 5. osztályos fiúk csapat: 1.Kazinczy 2.Szárcsa 3.Eötvös.

6. osztályos lányok egyéni: 1.Mihálka Alícia Szárcsa 2.Gilányi Anita Széchenyi 3.Dévald Boglárka Szárcsa. 6. osztályos lányok csapat: 1.Szárcsa 2.Kazinczy 3.Széchenyi.

6. osztályos fiúk egyéni: 1.Juhász Martin Kölcsey 2.Dömök Márk Erik Eötvös 3.Gáspár Ábel Kazinczy. 6. osztályos fiúk csapat: 1.Kazinczy 2.Kölcsey 3.Széchenyi.

7-8. osztályos lányok egyéni: 1.Mihálka Mercédesz Szárcsa 2.Péter Kíra Szárcsa 3.Kámvás Lind Széchenyi. 7-8. osztályos lányok csapat: 1.Szárcsa 2.Arany J. 3.Eötvös. 7-8. osztályos fiúk egyéni: 1.Holba Zsombor Eötvös 2.Mohl Zsombor Katona 3.Udut Ádám Szárcsa. 7-8. osztályos fiúk csapat: 1.Kazinczy 2.Eötvös 3.Arany.

További fotók a csepel.hu oldalon