A Magyar Költészet napján „A dalszöveg is vers” címmel ismét megrendezték a Radnóti Miklós Művelődési Ház népszerű szavalóversenyét. A jelentkezők idén is négy kategóriában indulhattak. A produkciókat...
Egy Fővárosi Közgyűlés által jóvá hagyott határozatnak köszönhetően, Csepelen is kivágják az összes összes kanadai vattázó nyárfát, így idén tavasszal folytatódik a kerületben az elöregedett nyárfák c...
Ahogy arról beszámoltunk, korrupciós bűncselekmény miatt, hűtlen kezelésért ítélték el másodfokon, azaz jogerősen is Takács Krisztiánt, a csepeli MSZP-frakció tagját. Ám a bírósági döntés után Takács ...
Elkészült a nyilvános WC a Szent Imre téren, melyet mozgáskorlátozottak is könnyen igénybe vehetnek. A mellékhelyiség 100 Ft-os érmével működik, belülről zárható. A világítást mozgásérzékelő vezérli, ...
A következő tanévtől, 2019 szeptemberétől a Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma is indíthat honvéd kadét szakképzést az intézményben, mivel a feltételek megfelelőek a képzésr...
Mától két új elektromos kerékpárt használhatnak a Csepeli Horgász Egyesület halőrei a Kis-Duna partján. A csepeli önkormányzat ajándékát Borbély Lénárd polgármester adta át Mészáros Ferencnek, az egye...
A Csepel Diáksport Egyesülettel közös beruházás részben Csepel Önkormányzatának saját forrásából, részben a Magyar Kézilabda Szövetség TAO-s pályázatának 104 millió forintos támogatásával valósul meg....











