4,5 milliárd forintból összesen 12 kilométernyi útszakasz újul meg Csepelen

2014-ben Borbély Lénárd polgármester választási programjában kiemelt szerepet kapott az út-, csapadékcsatorna- és járdaépítési program folytatása. Az elmúlt években számos utca és közterület újult meg, az önkormányzat stabil pénzügyi helyzetének köszönhetően az útépítések, felújítások idén is folytatódnak.

A képviselő-testület még januárban döntött egy nagyszabású, öt évre szóló útfejlesztési koncepcióról. Ennek keretében 4,5 milliárd forintból összesen 12 kilométernyi útszakasz újul meg a kerületünkben. Az ötéves fejlesztés során önkormányzati forrásból a földutakat szilárd útburkolattal látják el. Ezzel együtt 130 ezer négyzetméteren a közterületi csapadékvíz-elvezetést is megoldják.

Idén három utcát aszfaltoznak le, részleges járda felújítást végeznek, és csapadékvíz-elvezető rendszereket építenek. Összesen közel 700 méteren újul meg a Csónak, a Sügér és a Repkény út.

A kivitelezési munkálatok szerződés szerinti befejezési határideje Sügér utca és a Repkény utca vonatkozásában 2018. decembere, a Csónak utca esetében 2019. január.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .