Home / Hírek / Szombatról vasárnapra virradó éjjel beemelésre került az új Velencei gyalogos-kerékpáros híd

Szombatról vasárnapra virradó éjjel beemelésre került az új Velencei gyalogos-kerékpáros híd

MKIF Zrt. – Az ország útja

Véget ért az éjjeli forgalomkorlátozás a Balaton irányába az M7-es autópályán Velencénél.

Szombatról vasárnapra virradó éjjel beemelésre került az új Velencei gyalogos-kerékpáros híd utolsó két eleme is.

A munkálatok vasárnap reggel 6:14-kor, a tervezettnél 6 órával hamarabb befejeződtek, így az országhatár irányába ismét két sávon haladhat a forgalom.

A 193 tonnás, 80 méter hosszú hid szerkezetét 8 elemben szállították a helyszínre, ezeket kettesével összeillesztették, így a beemelések alkalmával 2-2 elemet, azaz összesen 4 elemet kellett a helyére daruzni.

A szakemberek a következő hetekben még tovább dolgoznak majd az éjszaka folyamán beemelt elemeken, illetve a hídfők környezetének rendbetételén is.

A régi híd felújítása, az elvégzett műszaki vizsgálatok szerint drágább lett volna, mint egy új megépítése, és a szerkezet műszaki állapotán túl, az is az elbontása mellett szólt, hogy az M7-es autópálya 2027-ben induló bővítése során, a kiszélesített pálya már nem férne el alatta.

Ahogy azt korábban is jeleztük, a velencei gyalogos-és kerékpáros híd végénél található Velencei-pihenő jobb és bal oldali parkolóit időnként részben, vagy teljes egészében lezárjuk.

Fontos, hogy a meglévő korlátozások mellett a régi híd továbbra is biztonságos. A hídról és a beemelésekről készült videóval hamarosan jelentkezünk!

Köszönjük a türelmet, balesetmentes közlekedést kívánunk!


  • Gémesi György – mocskos csalás volt
    Gémesi György Gödölő polgármestere, egyben Gémesi Csanád kardvívó nagybátyja „mocskos csalással” vádolja a bolgár bírót a tegnapi 15-14 es eredménnyel végződő csörtét. Ennek közösségi oldaán adott hangot, amit változtatás nélkül közlünk. „Nem akartam rögtön reagálni a kardozók szereplésére. Bevallom, nagyon nehezen éltem meg. Áron egyértelműen gyengébb volt ellenfelénél. Ezt ő is így nyilatkozta, korrekten. Nem
  • Megnyílt a felújított felújított Kolonics György Szabadidőközpontot Csepelen
    Ünnepélyes keretek között átadták szombaton a felújított Kolonics György Szabadidőközpontot Csepelen. A korábban ötven éven át itt működő ifjúsági tábor másfél év alatt szépült meg a Kis-Duna parton.     „A Kis-Duna part közvagyonként a csepelieké marad, a csodálatos környezetben fekvő központ az itt élők szabadidő- és sporttevékenységét szolgálja ezentúl is. Olyan fejlesztést, amelyet a XXI. kerületiek
  • Aggódnak a csepeli focisták
    Nyílt levélben kérik a csepeli focisták Németh Szilárdot, ne játssza el velük is azt, amit a birkózókkal. Németh „Rezsibiztos” Szilárd odáig ment, hogy szándékai szerint csak azok a sportoló gyermekek látogathatják a sportlétesítményeket, akik az ő általa alapított új szakosztály tagjai. „Az összeolvadó egyesületek nevében azzal a kéréssel fordulunk Önhöz, hogy a kerületben működő legnagyobb
  • (nincs cím)
    Bár tavaly a járvány miatt elmaradt, idén a hagyományoknak megfelelően megrendezték a kerületi mezei futóverseny diákolimpiáját március 11-én a Kis-Duna partján, a királymajori rész zöld területén. Tíz általános iskola mintegy ötszáz diákja hat korosztályban teljesítette a kitűzött távokat. A futóversenyt az önkormányzat támogatta, a díjakat Morovik Attila alpolgármester adta át. Az esemény fő szervezője Hajdú
  • Capoeira vizsga a Széchenyi iskolában
    Április második hétvégéjén tartották a brazil harcművészetet tanuló csepeli gyerekek és felnőttek éves avatással egybekötött övcseréjét (hivatalosan XVII. Batizado e troca de cordas) a Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Általános Iskola tornatermében. A Capoeira Academia Egyesület szervezésében a kétnapos nagyszabású eseményre hazai és külföldi vendégek is érkeztek. Szombaton a gyermekek és a felnőttek vizsgája zajlott, vasárnap

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Kultur

CLAUSÁGOK – Liptai Claudia önálló estje

2025. SZEPTEMBER 24. SZERDA 19 ÓRA, Csepeli Munkásotthon színháztereme. Egy este, ahol minden Claudia. Őszinte, személyes és elképesztően szórakoztató – Liptai Claudia ezúttal nem szerepet játszik, hanem saját történeteit hozza el a színpadra. Humorral, öniróniával, énekkel és meglepetésekkel. Mitől különleges ez az est? Mert Claudia maga írta, maga meséli, és minden percében ő maga. Életéről,