Arold Péter A csepeli önkormányzat a Demokratikus Koalíció (DK) hétvégi, csepeli család napnak nevezett programjával kapcsolatban az alábbi közleményt adjaElolvasom

A csepeli szabadkikötő területén földmunkák során feltételezett robbanóeszközt találtak. A helyszínre érkező tűzszerészek járőrparancsnoka megállapította, hogy egy második világháborús eredetű,Elolvasom

Csepel égő épület

Lopni indult az autókra specializálódott tettes, de háromból egy alkalommal talált valami értékeset. Még aznap kattant rajta a bilincs. AElolvasom

Bár tavaly a járvány miatt elmaradt, idén a hagyományoknak megfelelően megrendezték a kerületi mezei futóverseny diákolimpiáját március 11-én a Kis-DunaElolvasom

Április második hétvégéjén tartották a brazil harcművészetet tanuló csepeli gyerekek és felnőttek éves avatással egybekötött övcseréjét (hivatalosan XVII. Batizado eElolvasom

Épül a csepeli gyalogos híd! Vitézy Dávid ezzel a címmel köszöntötte a Csepelen zajló fejlesztések egyikét, Facebook bejegyzésében, majd ígyElolvasom

A csepeli önkormányzat tájékoztatása szerint 12 év után született másodfokú bírósági döntés „a csepeli lakásmutyiügy néven elhíresült bűncselekmény-sorozatban” csütörtökön, aElolvasom

Lomtalanítási körzetek Csepelen február 13-tól. Kérjük, hogy a lomokat a körzetére vonatkozó lomkikészítési napon, 18 óra után helyezze ki aElolvasom