Kinyomozta Torrente felügyelő
Bödőcs nem arról híres, hogy a hatalom kegyeit keresi, mgis úgy tűnik kedveli a hatalom. Felújították a katolikus templomot Búcsúszentlászlón.
Bödőcs Tibor humorista 1982. december 11-én született Zalaegerszegen. Közismert, hogy egy kis Zala megyei faluban, a Zalaegerszegtől 10 kilométerre délkeletre fekvő Búcsúszentlászlón töltötte gyermekkorát, középiskolába Zalaegerszegre járt.
De félre a tréfával
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszédet mond a katolikus templom befejezett belső felújításának kapcsán tartott liturgán Búcsúszentlászlón a hálaadó istentisztelet napján, 2023. március 19-én. Csaknem fél éven át zárva volt a kegytemplom, amelynek belső terét 30 millió forint kormányzati támogatással, valamint a környékbeli önkormányzatok és a hívek hozzájárulásával újították fel.

- Péntekre hívta össze a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését Karácsony Gergely
- Jogi lépésekre készül az V. kerület a fővárosi parkolási rendszer átalakítása miatt
- Mi történt Németh Szilárddal? Háttérbe szorult a csepeli politika egykori meghatározó szereplője
- Vitézy Dávid: megkezdődhet a Gubacsi híd újjáépítése
- Hogyan trükközhetsz, hogy hűvös is maradjon, és a hálózat se omoljon össze?














